47. fejezet

Tervek

Megjött Lady anyátok, csak, hogy Briannám szavaival éljek!:D Nos, amit a chatben írt drága barátném, az mind igaz…:S Én szerettem volna már csütörtökön felrakni, de nem volt net a kocsmában, ahova természetesen csak netezni jártunk!:P Most már hazafelé tartok – igen, elbúcsúztunk, sírtunk meg minden:(-, és gondoltam felrakom Nektek gyorsan a fejezetet, unalmamban, a buszon. Remélem, tetszeni fog…:)

Természetesen, ha holnapig megvan a 30 komi, jön a következő fejezet!!!
Puszi Nektek, Lady

- Kristen, én … - kezdett bele, de fojtatás helyett csak kifújta a levegőt, és megfordult. Nem hagytam, hogy elmenjen, kezemmel utána kaptam és magam felé fordítva, elé álltam.

- Hé-hé, félre értesz – suttogtam kétségbeesetten.

- Nem hiszem…

- Had fejezzem be! – vágtam közbe. – Rob, én csak nem készültem fel erre, még. Szeretlek! És egyszer majd férjhez akarok menni, mint minden ember, de nem most. Nem a legnagyobb őrület közepén, mikor még csak azt sem vallhatjuk be, hogy együtt vagyunk! És igen, hozzád akarok menni…majd, pár év múlva! – hadartam el egy szuszra. Azt hittem most jön az a rész, hogy azt mondja, Ő most akarja, és ha, én nem vége, de meglepett. Közelebb hajolt hozzám, ajkait végighúzta a nyakamon, majd mosolyogva ismét a szemembe nézett.

- Vagyis hozzám jössz! – jelentette ki boldogan, mire értetlen arcot vágtam. – Kicsim, én sem holnap akartam az esküvőt tartani, mindenképpen várnék még vele. Nem sietünk sehova, csak szerettem volna kicsit hivatalosabbá tenni, hogy hozzám tartozol. Eljegyezni! – megsimította meglepett arcomat, amin talán egy kis megkönnyebbülés is látszott.

- Oh – a megkönnyebbülés és meglepettség egyszerre suhant át rajtam. Többet nem bírtam kinyögni.

- Na, akkor még egyszer – vigyorgott, és ismét elém térdelt, felnyitva a kis dobozt. – Kristen Jaymes Stewart! Hozzám jössz feleségül, majd valamikor? – majdnem elnevettem magam a megfogalmazáson, de visszatartottam, és csak mosolyogva így feleltem:

- Igen! – levakarhatatlan mosoly költözött az arcára, de azt hiszem az enyémen is valami hasonló lehetett. Kivette a gyűrűt, és lassan az ujjamra húzta, majd felállt, és egy csókkal is megpecsételtük.

- Szeretlek – nevetett két csók között.

- Szeretlek – bújtam hozzá szorosabban. Végre jobban szemügyre vettem az ékszert, ami kicsit nagy volt a gyűrűsujjamra.

- Tudtam, hogy nem örülnél egy csili-vili, túldíszítettnek, ezért választottam ezt. És nézd csak – mutatott a gyűrű belsejére, ahol nagy meglepetésemre az Ő neve díszelgett, bár kicsit olvashatatlanul. – Belül pedig a mai dátum van, és, hogy Kris meg Rob – mosolygott büszkén. Levettem, hogy megnézzem és valóban az állt benne. Igaz, nem konkrétan eljegyzési gyűrű volt, de pontosan tudta, hogy egy feltűnő darabot nem biztos, hogy viselnék. Ez viszont minden további nélkül, mindennap rajtam lesz.

- Nem baj, ha nem a gyűrűs ujjamon hordom? – kérdeztem félénken, mert arra kicsit nagy volt, és nem akartam elhagyni.

- Nem. Azt terveztem, hogy mintának elcsórom az egyik gyűrűdet, de sosem sikerült – nevetett. Megsimította az ékszert a kezemen, majd mosolyogva közelebb húzott magához. – Boldog szülinapot, cica – mondta és ajkai rásimultak az enyémekre. Kezeim lassan kulcsolódtak a nyaka köré, sóhajtva nyílt meg a szám, kutató nyelve előtt. A kanapé felé kezdtünk araszolni, és arra dőlve folytattuk csókunkat. Rob kutató kezei bejárták az egész testem, óvatosan felfelé tűrve a pólómat. Én is az ingjét kezdtem gombolni, mikor lefogta a kezem. Egyáltalán nem értettem, hogy most meg mi a szentség van.

- Ma van a szülinapod, nem szeretnél valamit csinálni? – magyarázta értetlen arckifejezésem láttán.

- De. Éppen belekezdtünk volna abba, amit most a legjobban szeretnék csinálni – közöltem vele, majd ismét szája után kaptam. Egy gyengéd csókot kaptam tőle, majd ismét eltolt magától. Kissé zokon vettem a dolgot.

- Ezt később is folytathatjuk. Másra gondoltam – mosolyogott, amitől a szívem ritmusa jócskán a duplájára szökött, most mégis sértett voltam. Durcásan toltam magam ülőhelyzetbe a kanapén, mellkasom előtt összefonva karjaimat.

- Később – ismételtem gúnyosan, mire felnevetett. Most legszívesebben kidekoráltam volna, azt a tökéletes arcát.

- Linda kérdezte, hogy este nincs-e kedvünk csatlakozni hozzá, és néhány barátjához. Egy eldugott pubba mentek, ami állítólag a törzshelyük, mindenkit ismernek ott, azt mondta biztonságos lenne – kezdett bele a szövegbe.

- Nem – vágtam rá idegesen.

- Azt mondtam neki, megkérdezlek, hátha van kedved kicsit kimozdulni, és elvegyülni a Budapesti éjszakában, ha már úgyis szülinapod van – folytatta, mintha semmit sem feleltem volna a kérdésére. Ha öt perce nem kaptam volna egy kis ízelítőt abból, milyen módon ünnepelhetném a szülinapom, talán igent mondtam volna. – Ha nem tetszik, hazajövünk – győzködött tovább. Úgy láttam neki kedve lenne menni, végülis én is szívesen szórakoznék egy kicsit a szülinapomon.

- Jó – fintorogtam. Győzelemittasan és boldogan csókolt meg, majd el kezdtünk készülődni.

- Boldog szülinapot, pöttöm – ölelgetett Dean, mikor a kocsi elé léptünk. Testőrre mindig szükség van.

- Köszönöm – mosolyogtam, majd beszálltunk a kocsiba, hogy elinduljunk a „partira”.

A helységbe belépve nem éreztem úgy, hogy kívülálló lennék, a hely teljesen a mi ízlésünknek megfelelő volt. Csendes volt, csak halk zene szólt a bárpult mögül, és tömeg sem volt. Sőt, alig volt néhány, kisebb embercsoport. Aztán megpillantottuk Lindát, amit az egyik félreeső sarokból integet nekünk. Mosolyogva közelítettünk felé, majd miután ismét boldog szülinapot kívánt nekem, helyet foglaltunk mellette. Két barátjával volt, akik az első pillanattól kezdve kedvesen vettek be minket a beszélgetésbe. Már túl voltam az első két szülinapi sörömön, mikor Linda oda állított hozzám egy kis pohárkával. Valami átlátszó folyadék volt benne, elsőre vodkára tippeltem volna.

- Ezt nem – szólalt meg szigorúan Rob, mikor Linda elém tette az ismeretlen löttyöt. Értetlenül néztem rá, de nem fárasztotta magát magyarázkodással, továbbra is csak a fejét rázta.

- Az egy dolog, hogy te nem bírod. Viszont ezt neki is meg kell kóstolni – jelentette ki Linda, majd biztatólag a pohár felé bökött. – Egy húzásra – tartotta felém a saját poharát. Nem kérdeztem, bíztam abban, hogy nem ciánt itat velem. Rob aggódó arca végigkísérte a mozdulatot, ahogy összeér a poharunk majd a számhoz emelem. Lehúztam. Egy pillanatra azt hittem, hogy tűzet fogok okádani, annyira marta a torkom. Ilyen erőset még sosem ittam. Azonban, mikor ez a furcsa érzés elmúlt, egész kellemes volt.

- Mi volt ez? – kérdeztem.

- Pálinka – felelte egyszerűen. – Magyar specialitás, a kedvencünk. Ízlett? – bólintottam, miután igyekeztem helyesen kiejteni ezt a furcsa szót.

- Kérhetek még? – Rob meglepett arcára nézve, majdnem elröhögtem magam.

- Kicsim… eléggé üt – aggodalmaskodott tovább. Nem is kellett kérdeznem, Linda azonnal magyarázni kezdett.

- Elvittem egyik este bulizni – bólintottam, Rob már mesélt erről. De talán kihagyott pár dolgot. – Megkóstolta a pálinkát, és már egytől olyan volt, mintha én ötöt ittam volna – nevetett.

- Mondom, hogy üt – morgott Rob tovább.

- Nem tudom, én még nem érzem. Talán jobban bírom a piát – mosolyogtam rá egy csók után, és lehúztam a következő adagot is. Rob ismét óva intett, de Linda rá sem bagózva, elment a következő körért.

*

Reggel, mikor kinyitottam a szemem, kissé fájt a fejem, de valahogy nem éreztem magam másnaposnak. Ami azért fura, mert nem álltam meg három pálinkánál, hanem Lindával benyomtunk még kettőt. Innentől ugyan semmire nem emlékszem, de mégsem érzem ma szarul magam. Lassan megfordultam, Rob kíváncsian fürkészett a mozdulat közben.

- Mennyi az idő? – nyögte, és megdörzsöltem a visszacsukódni készülő szemeimet.

- Kilenc – felelte egyszerűen. – Jól vagy? – kérdezte, és végigsimított az arcomon.

- Miért ne lennék? – értetlenkedtem. – Kicsit fáj a fejem, de amúgy semmi.

- Hmm. Örülök, hogy csak kicsit – óvatosan felhúzott a mellkasára, és megcsókolt.

- Rob? – néztem rá ártatlanul, mire felhúzta a szemöldökét. – Nem igazán emlékszem semmire, a harmadik pálinkától – erre hangosan felnevetett.

- Sejtettem. Mondtam, hogy üt. Amúgy nem volt semmi. Miután megpróbáltál leteperni az asztalnál, elmentél Lindával táncolni, és mikor visszajöttél megint próbáltál rávenni, hogy csináljuk ott helyben. Akkor éreztem úgy, hogy ideje hazajönni – le sem tagadhatta volna, mennyire jól szórakozik az emlékeken.

- Tehát jól bebasztam – mondtam ki, amire már a fejfájásból is rájöttem.

- Szülinapod volt – legyintett kuncogva. – Most viszont ideje készülődni, egy óra múlva jön a kocsi, hogy elvigyen minket a következő forgatási helyszínre – helyeslően bólintottam, és csak reménykedtem benne, hogy odaérve azonnal a hotelszobába mehetek és aludhatok még egy kicsit.

Természetesen semmi sem az elképzeléseim, vagyis reményeim szerint történt. Odaérve azonnal a forgatás helyszínére vittek minket. Robot villámgyorsan felkészítették a jelenetre, én pedig a lakókocsijában mulattam az időt. Egyszer Lindával kimentem sétálgatni a Balaton partjára, amit szívesen megnéznék egyszer nyáron. Aztán bevackoltam magam a lakókocsiban lévő kanapéra, és elaludtam. Rob estefelé végzett, engem csak akkor ébresztett fel, bár elmondása szerint többször bejött, de én egyszer sem ébredtem fel, még a csókolgatására sem. A szállodába érve, már nagyon szükségem volt egy frissítő zuhanyra, ettől újra embernek éreztem magam. Christina, akivel még nem beszéltem sokat, rávett minket, hogy a szálloda klubhelységében rendezett stáb buliba menjünk mindenképpen le. Így tettünk. Az alkoholt nélkülöztem, helyette inkább csak kólát szürcsölgettem, míg Rob a szokásos sörét itta. Nem maradtunk sokáig, mert holnap reggel még forgatni készültek.

Reggel viszonylag korán keltünk. Miután leforgatták a még hátra lévő jeleneteket, elindultunk vissza Budapestre. A szállodában összeszedtük minden cuccunkat, majd a reptér felé vettük az irányt. Lindától elbúcsúztunk, Ő már nem tartott velünk a reptérre.

Hiába győzködtem Robot, hogy majd a repülőn eszik, Ő ragaszkodott hozzá, hogy még a mekibe álljunk meg.

Lassan begördült a kocsink a reptér kapuja elé, ahol a rengeteg ember között felfedeztem pár olyat, akikre most igazán nem voltam kíváncsi, és nem is igazán számítottam rájuk.

- Rob – nyögtem kétségbeesetten, mire felnézett a telefonjából.

- Mi a baj, kicsim? – kérdezte aggódva, ijedt arcom láttán. Csak a fejemmel odaböktem az ajtó felé, mire eltátott a száját. – Mi a franc?! Eddig egyetlen fotóssal sem találkoztam – közölte idegesen, miközben kinyitották az ajtót, és kiszállni készült.

- Nem. Én itt nem szállok ki! – jelentettem ki, kissé talán hisztérikusan.

- Muszáj Kristen, nem tudunk máshol bemenni – győzködött.

- De meglátnak Rob, kiderül, hogy itt vagyok és onnan már nincs visszaút. Minden kiderül, és minden eddigi erőlködésünk, hogy titkoljuk a magánéletünket, kárba veszik – láttam az arcán, hogy Ő is elgondolkodik, de csak megrázta a fejét.

- Gyere – motyogta, és kiszállt a kocsiból. Legszívesebben elbőgtem volna magam, ezt nagyon nem akartam. Nem volt más választásom, követnem kellett. Igyekeztünk gyorsan eljutni az ajtóig, miközben mereven magam elé bámultam, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a fotósokat. Rob többször is hátra tekintett rám én, meg mint egy múmia követtem. Szerencsére a csekkolásnál nem sokat szaroztak, a rajongók sem tudtak minket megkörnyékezni, Dean nagyon észnél volt.

- Minden rendben? – kérdezte Rob, mikor már a terminál biztonságos falai között voltunk. Vállat vontam, és kibámultam az ablakon. Rob nem cseszegetett, csak összekulcsolta kezeinket, és némán vártuk a gép indulását.

Ha azt hittem a Budapesti reptéren volt valami, Londonban megbizonyosodhattam róla, hogy az semmi volt. Semmi, ahhoz képest, ami az angol reptéren várt minket. Éppen hogy csak kimentünk, fényképezőgép vakuk villogtak a szemünkbe. Itt már nem idegeskedtem, csak hagytam, hogy mint akiknek az életük múlik rajta, kattintgassanak. Hiába, nem lehet akkora mázlink, hogy titokban maradjon a hollétünk.

A szállodába érve Rob továbbra sem zaklatott, jól ismert és hagyta, hogy magamban oldjam meg a dolgokat. Azt pontosan tudta, hogy segíthet nekem szavak nélkül is, ezért elővette a gitárját. Először csak a húrokat pengette, majd felcsendült rekedtes hangja is, amit annyira imádok. Azonnal kikapcsoltam, és csak hallgattam, ahogy egymás után játssza el a kedvenc számaimat. Néha én is bekapcsolódtam, ilyenkor mindig édes mosoly terült szét az arcán. Volt, hogy abbahagyta az éneklést, és csak engem hallgatott, továbbra is pengetve.

Már az ágyban feküdtünk, egész késő éjszaka volt már, mikor eszembe jutott még valami. Vagyis újra eszembe jutott.

- Hogy lesz így valaha is normális életünk? – kérdeztem a mellkasát cirógatva. Nem láttam az arcát, de hátamat simogató keze megállt egy pillanatra, majd mintha mi sem történt volna folytatta.

- Nem tudom, de amíg itt vagy nekem, nem is érdekel – felelte egyszerűen, de én nem lettem nyugodtabb.

- Ez így annyira…nem is tudom. Most is itt vagyunk egy szállodában, mert itt biztonságosabb. Neked Los Angelesben nincs is igazi otthonod, mindig egy hotelben vagy – nem nyavalygásnak szántam, mégis úgy éreztem, mintha az lenne.

- Furcsa, hogy most hozod ezt elé – jegyezte meg, és éreztem a hangján, hogy elmosolyodik. Felemeltem a fejem a mellkasáról, hogy lássam az arcát. Valóban mosolygott.

- Ezt nem értem – vallottam be.

- Nos, valójában ma gondolkoztam ezen, idefelé a repülőn. Szóval arra gondoltam, hogy vehetnék egy házat Los Angelesben. Csak nem tudtam, oda költöznél-e velem – magyarázta kissé elgondolkodva.

- Egy közös ház? – kérdeztem meglepetten. Ugyan nekem már sokszor eszembe jutott a dolog, de mindig elvetettem. Alig lehetnénk ott, bár most egy ideig Los Angelesben leszünk…

- Igen, persze csak ha…

- Jó lenne – tettem mosolyogva a mutatóujjam a szája elé.

- Tényleg? – kérdezte vigyorogva. – Csak mert arra gondoltam, lehetne valami külső, eldugott részen. És persze mindig vigyáznánk, hogy ne tudjon róla a média, meg lehet oldani – folytatta, majd elgondolkodott. – Hmm, nem kell túl nagy kert, és a háznak sem kéne nagyon nagynak lennie. Pár szoba és… Jaj, bocs, csak teljesen belelkesültem – kezdett magyarázkodni. Igazából nagyon tetszett, ahogy a közös életünk egy részét tervezi, olyan jó volt hallani.

- Ennek örülök – feleltem neki, majd megcsókoltam.

- Az a baj, hogy én egy ideig még itt forgatok – motyogta szomorúan.

- Mi lenne, ha én intézném. Úgy sem lesz most semmi dolgom, ha haza mentem, foglalkozhatnék ezzel. Anyámnak van egy barátja, aki ingatlanügynök, biztos szívesen segít majd. Mindig elküldeném a fotókat a házról, amiket megnéztem és a végén együtt kiválasztjuk – vetettem fel az ötletet.

- Zseni vagy, cica – közölte elégedetten.

- Már holnap felhívom anyát, hogy beszéljen meg vele egy találkozót nekem. Minél előbb a saját házunkban akarok lakni – most én voltam teljesen felspannolva, Rob pedig mosolyogva hallgatta, ahogy a további elképzeléseimet osztom meg vele. Mivel teljesen egyet értettünk abban, minden szempontból, hogy milyennek is kéne lennie, nem lesz probléma.

Már csak három napig maradok Londonban, és amint haza éretem bele is vetem magam a dolgokba. Mire Rob újra L.A.-be jön, már a közös otthonunkba érkezhet. Kíváncsi leszek, anyám mit fog szólni, ha közölöm vele, hogy elköltözöm, bár nem hiszem, hogy visszatartana. Attól még sokat járok majd hozzájuk. Holnap meglátogatjuk Clareéket is, Ők is tuti boldogok lesznek.

Még legalább egy órán keresztül tervezgettünk Robbal, egyszerűen nem lehetett engem lelőni.

- Majd holnap folytatjuk – nyöszörögte a nyakamat csókolgatva, miközben a pólóm hírtelen eltűnt rólam.

- Tök izgatott vagyok – nevetgéltem, miközben Rob már a hasamat csókolgatta, és minden kérdésemre egy „hmm”, vagy éppen egy „ühüm” volt a válasz. – Olyan jó tervezgetni! – túrtam a hajába, hogy felnézzem rám.

- Igen, de én most egész mást akarok veled csinálni – közölte ködös tekintettel, és egy félreérhetetlen csókkal biztosított a dolog felöl.

- Akkor majd ho…holnap folytatjuk – sóhajtottam, és hagytam, hogy maga fölé húzzon.

Képek:

Távozás Budapestről:

http://twifun-bg.com/wp-content/uploads/2010/04/kristen-stewart-rob-pattinson-budapest-01.jpg

http://2.bp.blogspot.com/_KyaZXEZ8hiA/S8KV6IiJuFI/AAAAAAAAA1Q/-htKA4gL9sk/s1600/kristen-stewart-rob-pattinson-budapest-03.jpg

http://4.bp.blogspot.com/_KyaZXEZ8hiA/S8KVe6awShI/AAAAAAAAA1A/w3g-7KjjBFs/s1600/kristenstewartrobpattinsonbudapest02.jpg

Érkezés Londonba:

http://4.bp.blogspot.com/_5tpgvEUuTJA/S8XbyKOM_3I/AAAAAAAAAZQ/mu1FvOtMI8A/s1600/aa11.jpg

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhzYM6mGRL5OYuFLjj35BTBh4n-qd6OCoK24L2QbwLYzcGlwk8WjL6SsB2nVRGof7XvuF4i-JAPRV6I7fWCHkU3uDCKVZTC7eJ-0RHYuFO_W3K_wyANFdSUXbQzZZUR6rvNWk6rqWyvGxQ/s1600/p1705617.jpg